2013. március 25., hétfő

Március 15., a harmadik nap

Margittára utazásunk egyik célja az volt, hogy méltóképpen megemlékezzünk az 1848-as, márciusi eseményekről. A délelőtt folyamán iskolai vetélkedőn és megemlékezésen vettünk részt. A vetélkedő feladataiból, a teljesség igénye nélkül szemezgetve: rövid korabeli jelenet, buzdító vers írása megadott szavakkal, plakát készítése.












Március 14., a második nap- Érmelléki kirándulás

Az Érmellék a Partium egyik térsége. Elhelyezkedése Bihar és Szilágy megyék közé tehető, Kraszna és Berettyó folyók közé. Nevét a rajta áthaladó Értől kapta. A kisrégió északkeleti, északnyugati felében nagyobb dombok húzódnak.
Érmellék híres szülöttei, többek között Ady Endre (Érmindszent, 1877. november 22. - Budapest, 1919. január 27.) költő, Irinyi János (Albis, 1817. - Vértes, 1895.) vegyész, a zajtalan és robbanásmentes gyufa feltalálója, Kazinczy Ferenc (Érsemjén, 1759. október 27. - Szeghalom, 1831. augusztus 23.) író, Kölcsey Ferenc (Sződemeter, 1790. augusztus 8. - Cseke, 1838. augusztus 24.) költő, Zelk Zoltán (Érmihályfalva, 1906. december 18. – Budapest, 1981. április 23.) költő, prózaíró.
Kirándulásunk során a következő állomásaink voltak: Sződemeter, Érdmindszent, Nagykároly, Kaplony és Érsemjén. Sződemeteren Kölcsey Ferenc szobránál koszorúztunk, Nagykárolyban a Károlyi-kastélyban tettünk látogatást. Kaplonyban az Ybl Miklós tervei alapján épült Ferences-rendi templomot és kolostort néztük meg. Érdmindszenten pedig Ady Endre szülőházánál tettük tiszteletünket.

Sződemeter, Kölcsey Ferenc szobra 

Érmindszent, Ady Endre szülőháza 


Március 13., szerda


Az első napon 10 órától a Diákönkormányzat szervezett nekünk programokat. Két csapatra osztották  a társaságot és már indult is a verseny. A tornateremben főként ügyességi feladatokat kellett teljesíteni, ám a verseny második felében az agyunkat kellett tornáztatni.



Tésztát, búzát és kukoricát is válogattunk...
Az elméleti vetélkedő a MAK-foglaló címet viselte, melynek szabályai és feladatai a Honfoglaló és Magyarország, szeretlek című játékok egyvelegéből jött létre.



 Végül a zöld csapat győzedelmeskedett.



Megérkeztünk...


Délután 2 óra körül megérkeztünk a Horváth János Iskolaközpont épülete elé.

A modern kor eszközeinek köszönhetően, már hetekkel érkezésünk előtt felvették a diákok egymással a kapcsolatot, így hamar megtalálta mindenki a párját. 





2013. március 20., szerda

Március 12-én reggel elérkezett a várva-várt indulás! Elbúcsúzott tőlünk az iskola apraja és nagyja. A képek önmagukért beszélnek, magyarázatra nincs is szükség.



 

Íme néhány kép az előkészítő órákról.



Az első előkészítő óra

Iskolánk történelem tanára, Kiss László előadást tartott "Az erdőn túl, avagy amit Erdélyről és a Partiumról tudni kell(ene)" címmel, a Margittára utazó diákoknak. A február 6-i előadásban szó esett e táj természeti adottságairól és történelméről. Előadónk említést tett azokról a személyekről, akik Erdély szülöttei, többek között Ady Endréről, Kazinczy és Kölcsey Ferencről. Nem utolsó sorban szó esett Horváth Jánosról, testvériskolánk névadójáról.